Dante Alighieri Monarchia (eredeti latin címén De Monarchia) című műve a középkori politikai gondolkodás egyik alapvető értekezése, amelyet a költő 1312–1313 körül írt latin nyelven.
A mű központi gondolata a világi és az egyházi hatalom teljes szétválasztása, amely abban a korban rendkívül bátor és vitatott álláspont volt. Dante három könyvre osztotta gondolatait:
Első könyv: Azt bizonyítja, hogy az emberiség békéjéhez és boldogságához elengedhetetlen egy egyetemes világi uralkodó, a Monarcha (vagy Császár), aki képes igazságot szolgáltatni és véget vetni a viszályoknak.
Második könyv: Történelmi érvekkel támasztja alá, hogy a Római Birodalom isteni elrendelés alapján szerezte meg a világuralmat, tehát a császári hatalom legitim.
Harmadik könyv: A legfontosabb rész, amelyben Dante kijelenti, hogy a császár hatalma nem a pápától, hanem közvetlenül Istentől származik. Ezzel tagadta az egyház világi felsőbbrendűségét, hangsúlyozva, hogy a pápa a lelkek üdvösségéért, a császár pedig az emberek földi boldogulásáért felelős.
